repaIR

Úgy látszik, a január kihozza belőlem az állatot... izé...a filozófust.

Nagyon sokat töprengek mostanában olyan dolgokon,amiken eddig soha.
A 21. napi hormonsorom tök jó lett, még szerintem a TSH is (de továbbra is a doki véleményét várom). Érzem, ahogy felébred a szervezetem. Ez elég patetikusan hangzik,de olyasmire gondolok, hogy egyre kevesebb a szőrszál, a pattanás, érzem, hogy a ciklusommal történnek dolgok, hogy változik a testem.

A hétvége egy igazán pihenős, olvasós, együtt-időt-töltős hétvégére sikeredett, amit nagyon nem bánok. 
Sütöttem sütikét, nagyon régen vágytam már almás pitére, úgyhogy most várom a kis étkezéseket, hogy tömhessem magamba! :D

Holnap megyek a dokimhoz, sikerült időpontot foglalnom korábbra. 

Tegnap Jóbarátokat néztünk. Még mindig imádom és külön vicces, hogy Ádi nem látott belőle egy részt sem, így ő nagyon jókat tud nevetni rajta. :D
Elgondolkodtam, ahogy a kanapén ülve összebújtunk, hogy vajon egy gyerek mennyire változtatná meg az életünket.

Ostoba kérdés, nagyon.
Tudom.

Ő felhozta már párszor, de mióta ez a rakat nehezítő faktor előjött, nem emlegeti túl sokat. Türelmes, mint mindig. 
Ugyanakkor nem tudok szabadulni a gondolattól, amikor látom, hogy gondoskodik a cicákról, rólam, hogy ő megérett erre az egészre.
Magammal szemben vannak inkább kétségeim.

A legtöbb lánynál azt olvasom, hogy nem tudják, a férjük/párjuk készen áll-e az apaságra. Én látom a férjemet, ahogy még párnanyomos fejjel töri a gyógyszert a bundások reggelijére. Ahogy alap, hogy minden nap játszik velük, ahogy aggódik értük, hogy nincs olyan, hogy jártákban-keltében ne simogatná meg őket, vagy szólna hozzájuk. (Igen, a kis piszkosok várják is, Dalma már előre murmog, mikor meglátja Ádámot közeledni.)
Látom azt a biztonságérzetet a macskákon, ahogy Ádám felveszi őket, a hasukat megsimogatja, vagy az orrukba cseppent ( Vagy a szemükbe nyúlkál....eegen.)
Tudom, sokaknál "ezek csak macskák", az meg "A GYEREK". De aki tudja, mennyi lemondással, munkával és éjszakával járt, hogy ez a két makrancos még életben van, az nem csodálkozik semmin. 
Azt látom, hogy ő tudná kezelni a szitut. Én magammal kapcsolatban viszont nem vagyok ilyen biztos.

Annyira más irányt venne az életem. Én magam is egy macska vagyok, az állandóságot és kiszámíthatóságot szeretem. Egy gyerek ezt teljesen felborítaná. Másrészről pedig óhatatlanul rajta kapom magam,hogy megnézem a ruhácskákat a boltban, hogy megállok az üres szoba előtt, hogy elgondolkodom, milyen érzés lehet.
Nem tudom, hogy erre fel lehet-e készülni. Hogy meddig toporog az ember, hogy "felkészüljön". 

Szerintem most iszok egy kávét és belevágok a munkába. Aztán meglátjuk, mit hoz a jövő. :)