repaIR

A cukorterhelést hősként bírom, bár aznap kihagyom az edzést. 
Megjön a laboreredmény- nem túl magas inzulin, de a cukor az éhgyomri érték fele lesz a 120. perc végére.

Inzulinrezisztencia. 

Ízlelgetem a szót és visszamegyek a doktorhoz.
Már nem olyan kedves, mint elsőre.

- Magának semmi baja. Ne éheztesse magát és helyreáll a ciklusa.
- Nem éheztetem magam.
- Maga nem kövér, úgyhogy nem lehet inzulinrezisztens.
- Az esetleg számít, hogy önszántamból lefogytam?
- Mindegy, alacsony a BMI-je. Azt hittem, inzulinrezisztens, de nem. Adok fogamzásgátlót, az beszabályozza a menzeszét és nem fog fájni sem. 
- Köszönöm,de azt nem szeretném.
- Akkor jöjjön vissza, ha nem jön össze a baba.

Kijövök, kicsit csalódottan, kicsit megkönnyebbülten. Lehet, hogy mégsincs semmi bajom, hiába "csillagos" a lelet, mégiscsak orvos. Elmesélem a férjemnek, aki felháborodik. Mi az, hogy én éheztetem magam, honnan veszi ezt? Mondom biztos látott már sok ilyet. A férjem egész hazaúton puffog, hogy én meg az éheztetés...

Kicsit rosszul érint, olvasgatok a neten. Egyre biztosabb, hogy inzulinrezisztencia, azt is megtalálom, hogy endokrinológushoz kell menni vele. Kinézek egyet a neten, olvasok róla fórumokon, baromi hosszú a várakozási idő. Akkor keresek mást, gondolom. A férjemből indulok ki aki becsületes és alapos orvos. Meg sem fordul a fejemben, hogy ez nem ilyen egyszerű.

Beleütközöm egy pajzsmirigyről szóló cikkbe. Olvasgatom a tüneteket és megijedek. Kezdem azt hinni, hogy baj van a fejemmel és beképzelek dolgokat, de az alulműködés összes tünetét hozom hiány nélkül. Még az indokolatlan "nem bírom a sálat és utálom a garbót" is! Előkapom a leletemet, a TSH-m 3. Ó,határértéken belüli, no para. Anyukám ugyan felhívja a figyelmem, hogy őt kezelték alulműködéssel és neki hasonló gondjai voltak, de elengedem.
Unatkozom utazás közben és olvasok azért róla kicsit angolul és németül is. Megtalálom a Hashimotot, ami olyan egzotikusnak hangzik, hogy nem akarom elhinni, hogy nekem ez van. Mivela z AMH hormon-t nem vették le a terheléses labornál, úgyis laborba kell mennem, hozzácsapok egy a-tpo-t is, hogy megnyugtassam a lelkem, nincs nekem semmi pajzsmirigy gondom. 

Pedig van.
Az a-tpo jóval magasabb, mint szabadna. Nosza, akkor csak kell endokrinológus.
Sikerül egyet kerítenem, kivárom a sorom. Kedves rendes, 5 percért 20.000-ért megnyugtat, hogy majd gyógyszerezzünk, ha babát akarok. Ez még egy enyhébb Hashimoto. Amint próbálkozunk babával, jöjjek és ad gyógyszert. IR-em pedig nincs, mert a HOMA-indexem nem magas.

Megnyugodva jövök ki, anyukám pedig ciccegve fogadja a telefonomat. Megkér, hogy menjek el ultrahangra, hiszen sokat fájlalom a torkomat mostanában.

Megfogadom a tanácsát. Csili-vili rendelőközpont, kedves orvos, elmondja, hogy igenis felritkulás van a pajzsmirigyen. DIagnózist ő nem adhat, de ez is alátámasztja a Hashimotot. 
A hasamnál nézelődik, amikor megáll az ultrahang feje.

- Mondott valamit Önnek a nőgyógyász?
- Nem.
- Akkor mindegy.

Ez mondjuk kicsit megijeszt, úgyhogy lányos zavaromban elfelejtem elkérni a kismedencéről a képet.
Nőgyógyászt keresek újra, de csak emiatt a mondat miatt. Időközben foglalok időpontot egy másik endokrinológushoz is- ahhoz, akit elsőnek kinéztem, csak nem bírtam várni. Sikerül egy elég jó időpontot megcsípnem. 

Időközben megünnepeljük az első házassági évfordulónkat és beköltözünk az első igazán közös saját fészkünkbe. Párszor elmegyek laborba, kérek a 21. és 27. napon vérvételt, hogy az orvosnak kész eredményeket vigyek és ne kelljen még többet várnom.

Bejutok egy ismert és nagy nevű nőgyógyászhoz, aki nagyon kedves, de a leleteimet látva nem vesz komolyan. Viszont míg öltözök, a férjemet kikérdezi, miért jöttem. Arra tér ki,miért voltam 3 hónap alatt 1 nőgyógyásznál és egy ultrahangon is. A férjem elmondja a történetet dióhéjban és Elmagyarázom,hogy ultrahangon a pajzsmirigy miatt voltam,de csomagban járt mellé a hasi UH is. 
Megkérdezi, mit is akarok tőle. 
Elmondom, hogy az első UH-n az van, hogy számtalan folliculus, a másodiknál pedig rákérdezett a vizsgáló orvos, mit mondott a nőgyógyász. 
Csinál ő is egy ultrahangot. Nagyon alapos, elmondja, hogy semmmit nem lát, minden tökéletes. Baromira megkönnyebbülök. Elmagyarázza, hogy nem vagyok IR-es, az amúgy is csak állapot, ha létezik egyáltalán. 
Valószínűleg a fogamzásgátló zavart össze ennyire, legyek türelmes. 10 hónapja várok, az nem olyan sok. Ha nagyon babát akarunk, akkor ovulációindukció vagy mindenféle mesterséges huncutságok vannak, nem lesz gond. Ennyi laboreredmény meg felesleges, nem látszik rajta semmi. Amikor rákérdezek, hogy az a progeszteronszint rendben van-e, hogy 40 napon keresztül standardon 1.4, arra annyit mond, hogy ehhez kell az ovulációindukció.
Rákérdezek a szúrkálós dologra is, szerinte a beleim azok. 

Kijövünk és a férjem felsóhajt: "Sosem találják meg, mi a bajod?"

Másnapra megjön, 35 napra. Megint 2 napig használhatatlan vagyok, viszont felfedezem az Apranaxot, ami a második nap délutánján már hozzásegít ahhoz, hogy üljek. 

Pár nappal később a kádban ülve kiakadok. Életemben először nagyon dühös vagyok. 27 évesen egészségesen étkezem, sportolok és mégis borzalmasan nézek ki. 
Azzal, hogy kicsi és vacak formájú mellem van, megbarátkoztam. De azzal, hogy az arcbőröm pattanásos, mi több, aknés, tele van az állcsontom és az arccsontom alatti rész nagy lilás göbökkel, azzal, hogy körömnyi darabokban hámlik a fejbőröm, hogy hullik a hajam és tele vagyok fekete szőrszállal, nem tudok megbarátkozni. 
Nem érzem magam nőnek, hiába a magassarkú és a guggolástól kerek fenék.
Kiszállok a kádból és arctisztítás közben fedezem fel, hogy szőrszálak vannak az államon. 

Elsírom magam. 
Nem akarom elhinni, hogy ez történik velem. 
Egy orvost akarok, aki nem legyint, hanem segít.